2013. január 9., szerda

Mobildísz

Mobiltelefonunk éke lehet egy amigurumi.








Az eredeti ötletet egy fotón láttam, amikor az előző bejegyzésemhez gyűjtöttem anyagot.
Az alap mindkét esetben egy-egy vékony fonalból horgolt 10 soros gömb; ezt díszítettem gyöngyökkel.
A profi gyöngyfűzők azt ajánlják, hogy ne használjunk kínai műanyag gyöngyöt, mert nem egységesek, sok a selejt a csomagban. Nos érdemes megfogadni ezt a tanácsot. A cica fülénél látszik, hogy milyen egyenetlenek, pedig megpróbáltam egyformákat válogatni.
A gyöngyöket 25-ös damillal rögzítettem, úgy hogy a szálat nem vágtam el, hanem a gömbön belül vezettem a megfelelő helyre.

A következő módon haladtam:
  • A munkát alulról indítottam. A damilt nem húztam be teljesen, hanem hagytam egy szakaszt, amit az utolsó fázisban dolgoztam el az egyik alsó gyöngy segítségével.
  • A gyöngyfűzőtűt a fül helyénél vezettem ki, és elkészítettem az egyik fület.
A cica füle:


Hat gyöngyöt fűztem fel. A fordulásnál a hatodikat kihagytam, a szálat újra átvezettem az ötödik gyöngyön, majd további négyet következett.

A pandamaci csak egy fagyöngyöt kapott:

  • A tűt visszaszúrtam a gömbbe és a másik fül helyén húztam ki. (Pandamacinál ld. alább!) Az előbbi lépést megismételtem.
  • Ezután az egyik, majd a másik szem  és az orr (száj?) következett.
  • A munka alján kihúztam a damilt, felvarrtam az egyik gyöngyöt; a leírás legelején említett szakaszra pedig a másikat.
  • A gyöngyök takarásában eldolgoztam a végeket.
Tartók kialakítása:
  • A cica esetében egy készen vásárolt akasztót varrtam fel a fejtetőre.
  • A macinál magam készítettem, oly módon, hogy amikor az egyik fület befejeztem középen kihúztam a damilt, egy hurkot képezve visszaszúrtam a tűt. Erre a hurokra egy gyöngyöt majd egy stoppert fűztem. Ez utóbbit fogóval össze kell nyomni, így megakadályozza a gyöngy lecsúszását.
Jó munkát!







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése